2011. november 1., kedd

Harmat Endre Rio de Janeiróról

Mivel a cariocából bámulatosan hiányzik a rendszerezés poroszos igénye, de született esztéta, imádja zűrös, gyönyörű városát. Türelme egyenesen elképesztő. Én ugyan egyetlen balesetet sem láttam, de a statisztikák szerint a Cidade Maravilhosa igen előkelő helyen áll a metropolisok karambol-vetélkedőjében. Nem azért, mert lakói sietnek, hanem azért, mert fütyülnek a KRESZ-re.

Magam is irtózom az általánosításoktól, de úgy tűnik: a cariocában van valami lágyság, ami többek között azzal jár, hogy hihetetlen mértékben megbízik mindenkiben. Csak a Brazíliában élő európaiak és észak-amerikaiak a megmondhatói, hányan szedték meg magukat szinte percek alatt ezen a naiv jóhiszeműségen.

Ennek a lágyságnak, ennek a - ki merem jelenteni - alkatból, kulturális örökségből következő humanizmusnak nem mond ellent a magas riói bűnözési statisztika: a testi sértések aránytalanul magas százaléka latinos szenvedélykitörés és nem hideg-kegyetlen előkészítés következménye.

Ismétlem: tudom, hogy nemcsak Brazília, hanem még Rio de Janeiro is túlságosan nagy és sokszínű - ilyen sommás megállapításokkal aligha jellemezhető. Nemcsak két brazil város, hanem még két riói kerület között is nagyobb lehet a különbség számtalan vonatkozásban, mint - mondjuk - Zürich és Róma között. Ez a lágyság, ez a jóindulatú alapállás mégis létezik, még azoknál is (vagy elsősorban azoknál ?), akiknek az élete a földkerekség alighanem legszebb városában nélkülözések sírig tartó sorozata.

(....)

Frank Arnau nyugatnémet író, aki évtizedeket töltött Brazíliában, úgy véli, hogy a buszsofőrök kockáztatják a saját életüket, amihez joguk van, de az utasokét is, amihez nincs joguk. Jómagam egyszer sem tapasztaltam ezt. Vágta valóban van, KRESZ valóban nincs. A "pilóták" valóban fegyelmezetlenek, de ugyanakkor figyelmesek, kedvesek és pesti kollégáikkal ellentétben hiányzik belőlük az agresszivitás. Azért nem éreztem soha karambolveszélyt, mert nem tapasztaltam, hogy a "csak azért is !" nálunk oly gyakori indulata szerepelne érzelmi raktárukban.

Megadják az elsőbbséget, nem a szabály miatt, hanem egy szinte velük született, nagybetűs Szabály, az udvariasság, a segítőkészség okán.

(....)

A meglepetések e földjén gyakran csődöt mond az európai logika. Ilyen klíma mellett szerintem az lenne a természetes, hogy a riói boldogan köszönti a hűsítő esőt vagy akár a borult égboltot. Ennek pontosan az ellenkezője az igaz. A carioca természetes közege a napfény, ennek hiányában elveszti alapvető jellemvonásait, durcássá, ingerlékennyé válik. Íme egy anekdota az ezzel kapcsolatos, bőséges termésből:

... Hatalmas tömeg hömpölyög Rio de Janeiro egyik tágas terén. Az emelvényen fiatal férfi áll, és retorikai remekműben ostorozza a tűrhetetlen közállapotokat. Csaknem minden mondata végén dörgő taps és eksztatikus helyeslés. Egy fiatal lány két dalia vállára áll és ezt kiáltja:
- Holnap, már holnap elárasztjuk az utcákat, barátaim, és megdöntjük a kormányt.
Egy hang a tömegből:
- És mi van akkor, ha holnap esik az eső ?

(....)

A müncheni söröspincékben bizonyos nyomáson felül a tömeg egymást átkarolva hullámzani kezd. Az ilyesmi itt - színházi nyelven szólva - szánalmas, külsőséges eszköznek hatna. Itt nem kell semmiféle krigli százak vagy éppen százezrek vidámságának teljes, gyönyörködtető szinkronjához. Pillanatok alatt előkerülnek a "dobok"; sokszor vagy talán legtöbbször csak cigaretta- vagy levéltárcák, ami akad, és máris több száz ember fújja az egyik divatos sambát:
- "Ó, ha őszinte lennél, Aurora... "
És itt álljunk meg egy pillanatra, hadd zsongjon, tomboljon körül bennünket a tömeg. Egy pillantás az arcokra, a gesztusokra, és az imént említett azonos hullámhossz a teljes érzelmi szinkron.
Összesen vagy tizenöt órát repültem hazulról, amíg ideértem. Idegen vagyok, és mégis tudom, mert hallom, látom, hogyan érti, hogyan érzi ezt a dalt valamennyi éneklő: "Ó, ha őszinte lennél, Aurora..." - akkor valahogy szürkébb lenne a világ, unalmasabb az élet, mert nem pompázna ennyi színben ez a csodálatos ékszer, a szerelem.

(Harmat Endre: Brazíliai barangolások, Gondolat, 1972)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése