Lénard Sándor a cukornádpálinkáról

Semmi sem marad a helyén, csak a cukornádpálinkás hordó, s a hordóban mindig van még egy pohárnyi annak, aki a mindennapok kegyetlen valóságából egy boldogabba vágyik.

"Nem víz a cachaça, nem, nem, nem" - mondja egy brazil nóta, s igaza van. Nem is bor - tehetnénk hozzá -, amely a valóság éles körvonalait feloldja, nem békít, nem melegít, mint Horatius édes caecubuma, nem emeli ki a pecsenye ízét, mint a vörös burgundi, nem vezet abba a különös paradicsomba, melybe az abszint... a cukornádpálinka kábító és bűzös, és percek alatt ingadozó szörnnyé varázsolja azt, aki lehajtja. A szörny azt üvölti, hogy ő a világ ura. A helyi krónika csak egy gyilkosságról tud: születésnap volt, folyt a cachaça, s az ünnepelt vaslánccal ment vendégeinek, egy gratuláló leszúrta. A szomszédok vették a gyászruhát a sok kislánynak... "A cachaça, a cachaça" - mondogatták búsan a temetőből jövet, s itták vigaszul.

A cachaça olcsó. Cachaçával kezdődnek a mulatságos és a szomorú történetek. Hogy is volt az, amikor egy wittmarsumi lakodalomról jöttek haza a Donna Irma-iak? A kocsis be volt csípve, az egész társaság ide-oda dülöngélt a kocsin, az út csúszós volt - egyszerre csak ott ültek egy kerítés mögött, a disznóól előtt! A szép, vasárnapi ruhában feküdtek a sárban, körülöttük még a disznók is kuncogtak örömükben! Hát még azok, akik felszedték őket!... És hogy volt az, amikor az öreg Bühl szilveszter reggel hazafelé félrement a bokorba... és bennfelejtette a nadrágját? Nem vette észre! Így ment volna végig a falun a reggeli napsütésben, de szerencsére a két veje arra jött talicskával, felrakták, hazagurították, mielőtt nagyobb baj történt volna!

A szomorú történetek hosszabbak, és több van belőlük. Akármilyen olcsó a cukornádból párolt szesz, egy birtok hamar elúszik rajta. A kolonista iszik, jól bírja, de a házáról egyszerre csak hullani kezd a tetőcserép, az ablakok betörnek, a deszkák bedűlnek, a moha kijön az erdőből, bemászik a bedőlt kerítésen, a páfrány kiűzi a káposztát a kertből, a levélvágó hangyák lekopasztják a gyümölcsfákat, a vadmacska eljön az utolsó csirkéért.

Minden az adagolástól függ. "Éjjelre kell egy kis szesz, ez osztja el a vizet a testben" - magyarázta nekem valaki. És "a cachaça jó, ezt még a görény is tudja. Ha az ember egy ilyen gambát akar fogni... és meg kell fogni, ha éjjel csirkéért jön! elég odaállítani egy tányérnyit, ahol jön. A görény óvatos. Előbb csak a farkát dugja be, s aztán leszopja. Ha jó a cachaça, tüstént kiissza az egész tányért. Berúg, elfelejti, miért jött, elalszik, és nyugodtan meg lehet fogni."

Egy kis cachaça vidámabbá teszi a vacsora és az elalvás közti órát, amikor már sötét van a házban, a gyerekek már alszanak, és az asszony olyan fáradt, hogy már beszélni sem képes. Egy kis pohár cachaçáért érdemes elmenni a kocsmába, ahol egy kicsit mindig vasárnap van, mindig van valaki, aki meghallgatja az embert, pláne, ha az ember fizet is neki egy-két pohárnyit. Aki többet fizet, annak többet is hisznek.

(Lénard Sándor: Völgy a világ végén és más történetek, 1967)
http://mek.oszk.hu/02700/02765/html/01.htm