Kézenfekvő, hogy ez a beosztás hamis. Az emberiséget nem lehet két csoportra osztani: fehérre és feketére, ördögre és angyalra, és attól tartok, hogy igen nehéz lesz végül a mennyországba vagy a pokolba juttatni az odavalókat.
Az embercsoportok máshogy alakulnak. Itt Olaszországban semmi kétség: a közösség magja a szűk család, az egymással marakodó, de kifelé egységes család; ez az egyén első, erős vára, ebben védekezik a gonosz világ ellen. A második kör (egész természetes, hogy Dante még a poklot is körökre osztotta), a tribu - latinul tribus - a család-csoport, az egy nagyapára, valójában inkább a nagyanyára feltekintő, majdnem államalkatú rokonság, mely más tribùkkal barátságos vagy barátságtalan diplomáciai kapcsolatot tart, egy pártnak a tagja, vagy egy minisztériumból él, egy hatalmas patrónus szárnyaival emelkedik fel, s urával együtt elbukik. (A pártnagyságok tribusai voltak július huszonötödikének egyedüli siratói.) A következő kör már a lakóhely köre, Róma városában az évszázadok óta változatlan utcacsoportok embereinek titkos társasága.
Olaszországban sok helyt külön lelke van a kívülállók számára megkülönböztethetetlen utcacsoportoknak. Siena tucatnyi "contradá"-ja, kerülete nemcsak a lóverseny napján izgul és harcol, hanem egész évben. Assisiben, a békés, álmos, Szent Ferenc-i városban az alsó s a felső város hétszáz év óta feszült viszonyban él. A nápolyi utcák más-más védőszent napját ünneplik, és Róma, nem a bérkaszárnyák, villák, gyárak, minisztériumok városa, hanem az ősi, szent Róma, számtalan falura oszlik. A harcos toscanaiakkal ellentétben békésen megférnek egymással, annál is inkább, mert lakói láthatatlan kínai fallal vették körül, s a kisbirodalmak lakói nem hagyják el hazájukat. A férfiak néha szomorúan s kedvük ellenére elmennek vadászni - pénzre, élelemre -, de az asszonyok őrzik a tűzhelyet, s úgy beszélnek a szomszéd negyedről, mint egy tengeren túli földrészről. Ha valaki "messze lakik", azt jelenti, hogy eltűnt, elhagyta az emberek közösségét. A Piazza Navona körül, a Pávián utcában élnek öregasszonyok, akik itt születtek, s még nem voltak Szent Péter terén.
Ezek a kis államok (nem volt végtelenül boldogabb Olaszország, amikor kis államokból áll?) majdnem önállóak. A miénkben van pék, (ha ma esetleg nincs is kenyere), tejes (ha ma mészből kotyvasztja is tejét), zöldségárus (ma füveket árul saláta néven) - s államunk jólétét ősi ipar biztosítja (a festészet és szobrászat is ősi iparok, de nem biztosítanak jólétet): van egy jó hírű és egy kevésbé jó hírű, mondhatnám, rossz hírű házunk.(....)
Az én praxisom pontosan az államhatárig terjed. Mindössze egyszer kezeltem egy isiászt a Corsón túl, messzi idegenben. Viszont ismerem a három utcának minden udvarát, sőt, a mosoda tiszteletre méltó s erényes tulajdonosnőjén keresztül a laurinai, vagyis rosszabb hírű ház úrnője is konzultált már velem visszerei ügyében. A tetőerkélyen fogadott, s miközben lábairól társalogtunk, azt néztem, hogy jobbra, nem is olyan messze, a mezítlábas Szent Ágoston rendű fráterkák hogyan labdáznak a saját háztetőjükön. A labda könnyűszerrel átrepülhette volna a két tető közti, világokat elválasztó szakadékot.
Otthon vagyok a kis államban, melynek határait útlevél nélkül léptem át, és tudom, hogy polgártársaim kenyérért tülekedő tömegében nyugodtan beszélhetek. Olaszországban talán diktatúra van, a Pávián utcának a Jézusmáriától a jobb hírű házig terjedő szakaszában szólásszabadság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése