Izland hozta létre a legtökéletesebb társadalmat a földön, egy olyat, amiből a világ többi része semmit sem tanulhat. Mert ez a valószínűtlen utópia egy olyan történelem és egy olyan földrajz véletlen eredménye, amit sehol máshol nem lehet leutánozni vagy/és versenyre kelni vele.
A Csendes-óceán déli részén kívül nincs sehol máshol ilyen kicsi etnikai csoport, amelynek saját, teljesen független nemzetállama van. Az izlandiak csak 260 ezren vannak, ebből 150 ezren a fővárosban, Reykjavíkban, vagy körülötte élnek. A sziget második legnagyobb városának, a művészeiről és éjszakai életéről híres Akureyrinek - Izland Barcelonájának - 14 ezer lakosa van. Az ország többi részén csak kevesen élnek, és a fátlan vadon: a vulkánok, vízesések, különös alakú sziklák, gőzölgő lávamezők, gejzírek, gleccserek és jéghegyek olyanok, mintha a világ végén járna az ember, mintha elutazna Tibetbe, és a tengernél kötne ki.
Az utakon általában kevés a forgalom, nincsenek aszfaltozva, Izland mégis egy modern skandináv ország, ahol minden működik, és ahol az állam gondoskodik a polgárairól a születéstől a halálig. Nincs munkanélküliség, nincs szegénység, nincs feltűnő gazdagság. Az oktatás mindenkire kiterjed. Az egy főre jutó előállított és eladott könyvek száma vitathatatlanul a legmagasabb a világon. Tovább élnek majdnem mindenkinél. Levegőszennyezés nincs: az egész országban geotermális a fűtés.
Az ország erőszakmentes: nincs hadsereg, nincsenek fegyverek, nagyon kevés a bűncselekmény. A veszélyes bűnözők kivételével minden rab kimenőt kap az ünnepnapokon; kicsi gyerekek egyedül sétálnak a városban. Az elmúlt ezer évben az izlandi nőknek olyan jogaik voltak, ami máshol elképzelhetetlen volt, például elválhattak és megtarthatták a (közös) vagyon felét. Izland volt az első ország, amelynek női elnöke volt, és az egyetlen, ahol létezik egy tisztán női párt parlamenti képviselettel. Az izlandiak találták föl a parlamentet.
Nehéz elhinni, de ez egy kapitalista fogyasztói társadalom, túltermelés nélkül. Van minden, de csak egy vagy két fajta mindenből. Anélkül az őrület nélkül élnek, hogy egymással versengő márkák bombáznák őket, hogy el kelljen köztük igazodniuk, és az ezzel járó félelem nélkül, hogy esetleg rosszul választottak.
A hagyományos foglalkozásokat, a halászatot és juhtenyésztést a lakosságnak már csak töredéke űzi. A csekély munkaerő maradék részének egy modern társadalom minden szerepét be kell töltenie: nagykövetek, bádogosok, aneszteziológusok, programozók, csellisták, rendőrök. Van egy televízióállomás, egy ismert filmrendező, egy Nobel-díjas író, egy nemzetközi rock-sztár. Izlandon minden megvan, ami a modern élethez kell, még ha törzsi méretekben is.
Akár egy törzs, az izlandi társadalom is mélyen gyökerezik az archaikus rétegekben. Valószínűleg ők az egyetlen technicizált nép a földön, akik ezer évvel ezelőtt élt őseikkel folyékonyan tudnának társalogni. Az izlandi nyelv az ónorvégtól való elszakadása óta változatlan maradt, és az ábécéjükben van két rúna, amit már senki más nem használ. Törvény írja elő a hagyományos nevek használatát és a régi névadási rendszer követését, amely szerint a keresztnév után az apa vagy anya neve következik, amihez hozzáillesztik, hogy "fia" vagy "lánya". A telefonkönyvben az előfizetők a keresztnév szerint állnak ábécében, és mind egyformák: Olaf Magnusson, Magnus Olafson, Greta Olafsdottir. Meg tudják egymást különböztetni, mert ismerik egymást.
Az izlandiak jól megvannak magukban. A 13. században létrehoztak egy olyan terjedelmes irodalmat, amelyhez fogható nincs Európában, önmaguk aprólékos leírása ez. A sagák: olyan történetek, amelyek nem hősökről vagy istenekről szólnak, hanem egyszerű emberekről: a valóságos telepesekről, akik kétszáz évvel azelőtt jöttek erre a lakatlan szigetre. Több száz ilyen saga van, amelyek mindegyike egymásba szövődik: ugyanazt a történetet különböző nézőpontokból mesélik el; valaki, akit az egyik történetben mellékesen említenek, a másikban főszereplővé válik. Egy hatalmas emberi színjáték szerelemről, irigységről, haragról, vágyról, esküvőkről és vagyoni vitákról, utazásokról, bosszúról, temetésekről és ünnepekről, találkozókról, szöktetésről, profetikus álmokról és különös találkozásokról, halakról és juhokról. Izlandon szinte mindenki ezektől a személyektől származik, ismerik a történeteket és azokat az eseményeket is, amelyek a következő generációkkal történtek.
Az izlandi utazásokon az embert elkíséri a The Visitor's Key, egy figyelemreméltó útikönyv, amely lépésről lépésre halad végig a sziget minden útján - mintha az ember az Emlékek Őrzőjével sétálna. Izlandon csak kevés figyelemreméltó épület, múzeum vagy műemlék van. Vannak viszont dombok és folyók és sziklák, és minden egyes tárgynak van egy története, amit ebben a könyvben elmesélnek. Itt egy kőhíd állt, amely beomlott egy elítélt, szökött gyilkos alatt, és ezzel az ártatlanságát bizonyította. Ott egy fiú lakott, akinek akkora varázsereje volt, hogy ki tudta szárítani a füvet. Itt egy férfi meghalt a hóviharban, nem sejtve, hogy csak pár méterre van a házától. Azt beszélik, hogy valahol ezen a dombon két láda ezüst van elrejtve. Ebben a meleg forrásban főzött húst egy híres zsivány. Itt eltemettek egy férfit, mert a ló, amely a holttestét vitte, nem volt hajlandó egy lépést sem továbbmenni. Itt egy férfit, aki több juhot lopott, mint amennyire szüksége volt, agyonütött egy tizenkét éves gyerek. Ennek a falunak a lakói megtagadták a szállást egy úton lévő terhes asszonytól, ezért a falut egy földcsuszamlás még azon az éjszakán betemette. Ezen a szirten többen is láttak egy férfit, aki fejével a hóna alatt járkált. Itt állt egy pap háza, aki a tengeren túl az orvosi csukamájolaj kifejlesztéséről volt híres, de akiről az emberek azt is tudták, hogy a menyasszonyát megszöktette. A 18. században itt élt egy mindenki által szeretett postamester.
Melyik másik modern társadalom népesíti be így a tájat, amelyben él? Hol máshol emlékszik még a középosztály?
Sir Richard Burton a trópusokon és sivatagokban tett utazásai után elborzadt ettől a szigettől. William Morris megtanulta a nyelvet, és lefordított néhány sagát, de ezek olvasása jobban érdekelte, mint a szigeten tett két látogatás. Verne Gyula soha nem járt itt, de a Föld középpontjának bejáratát a Snaefellsjökull vulkánba helyezte. Trollope élete vége felé járt erre, és egy vidám beszámolót írt a dús lakomákról és a szép nőkről, de csodálkozott, hogy nem talált egyetlen bankot sem. Itt a szigeten írta W.H. Auden röviddel a spanyol polgárháború előtt a legkülönösebb könyvét.
Úgy sütik a kenyeret, hogy a földbe rakják; a cápahúst romlottan kedvelik. A rovarirtók használata ismeretlen. Majdnem minden nő már a házasság előtt megszüli első gyermekét. A fővárosban tilos kutyát tartani. A szemük éppolyan halványkék, mint a jéghegyek. Hisznek a manókban és a trollokban. A lovaik télen hosszú bundát növesztenek, és fekve alszanak. Még soha nem láttam ennyiféle mohát.
Varró Zsuzsa fordítása
Lettre, 38. szám, 2000. ősz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése