A ramadán kezdete Tripoliban már napokkal korábban észrevehető. A boltokban férfiak tömege. Az alacsony mennyezetű üzletekben kiabálás és izzadságszag. A kasszánál tülekedés, lökdösődés. Egyszer pont akkor érkeztem, amikor a pénztárosnő felvisított. Úgy pattant fel, mintha tűbe ült volna, és karjával maga körül csapongva elrohant. Eltartott jó ideig, míg visszajött, és a lihegő, hangos férfiaktól elvette a pénzt, mikor azok mázsaszámra cipelték ki a cukrot, a rizst, a lencsét, a kuszkuszt a járműveikhez. Úgy nézett ki az egész, mintha éhínség készülődne, mintha megkezdődne a létharc. De a ramadán előtti időszakban van valami halk várakozás, csöndes koncentrálás is. Az emberek azzal a biztos tudattal néznek a böjt elébe, hogy isten segítségével megállják a próbát, és így közelebb jutnak hozzá. Az, hogy hajlandók éhséget, szomjúságot elviselni, hogy megtisztulva kerüljenek ki a ramadánból, érzékelhetővé tette számomra, mekkora a hatalma a hitnek és a vallásnak. Hogy fel tudjam mérni, mekkora akaraterőre van szükség a böjt megtartására, öt napig én is megpróbálkoztam vele. Az evésről viszonylag könnyű volt lemondani, nem inni szenvedés. Már a harmadik napon jelentős mértékben csökkent a teljesítőképességem. Érthető, hogy ramadán idején több mint harmadával csökken a termelés a mohamedán országokban. Ez alól Líbia sem kivétel.
Beszámoltam Nászernak böjtölési kísérletemről. Nászer művelt és jámbor férfiú. Hét évet élt Európában, ott végezte tanulmányait, és az egyik minisztériumban volt osztályvezető.
- Aki nem hisz, ne böjtöljön – tanácsolta barátságosan. – Csak a hívők viselik el a kemény lemondást károsodás nélkül. A jutalmuk akár az árnyas olajfák alatti pihenés a réten. Isten nagyon közel van.
Ajka kicserepesedett. Szája sarkában kifolyt nyál száradt. Gyakran simított végig a homlokán.
- Hogyan érzékeli ezt a közelséget ?
- Az imában és a lemondás óráiban.
Noha Nászer igyekezett higgadtnak látszani, elég zilált benyomást keltett. Gyakran hunyorgott. Kinyújtott lábát egy dohányzóasztalon nyugtatta.
- Mi történne, ha nyilvánosan vétene a böjt ellen ?
- Az elképzelhetetlen. Mi, líbiaiak, önként böjtölünk. Mindenki csak saját magának és istennek tartozik elszámolással. A vétkezést senki sem ellenőrzi.
- A nyilvánosság előtt biztosan nem.
- Maga európai, és valószínűleg nem is keresztény – hangzott az elnéző válasz. – Nem foghatja föl a böjt értelmét.
Két nappal később, a böjt 27. napján Ibrahim meghívott iftár-lakomára, rituális böjti étkezésre. Ibrahim tanár. Egy leányiskolában arabot és angolt tanít. A tripoli vásáron ismertem meg, a standunknál. Azóta időnként találkoztunk a parti szállodában, és megittunk együtt egy kávét vagy egy tonikot. Ez volt az első alkalom, hogy részt vehettem egy iftár-lakomán, és tisztában voltam vele, hogy ez mekkora megtiszteltetés, és milyen fontos jele a bizalomnak.
A puszta földön ültünk új háza udvarán. Ibrahim egy szőnyeget helyezett alám. Csöndesen vártuk az evés kezdetét jelző hangot a rádióban. Ibrahim arca nyugodt volt és összeszedett. Felhangzott a jel. Ibrahim átnyújtott nekem egy pohár joghurtot. Ő maga minden sietség nélkül fogyasztotta el a sajátját. Aztán szárított datolyával és egy darab fehér kenyérrel kínált.
- Lassan kell megnyitni a gyomrot – magyarázta, amikor legkisebb öccse feltálalta a paradicsomlevest. Az felséges volt. Meg is mondtam Ibrahimnak. Ő megköszönte a dicséretet. Később sáfrányszínű rizst és csirkét szolgáltak fel. Mindkettőt agyagtálban. A kezünkkel ettünk. Amikor már a teát ittuk, megkérdeztem Ibrahimot, vajon szerinte vétenek-e Líbiában a böjt ellen ?
Ezt a lehetőséget tiszta lelkéből elutasította.
- Az súlyos bűn lenne. Isten megbüntetne érte. – És rövid gondolkodás után még hozzátette: - Az ember elveszítené a munkáját, és nagy kellemetlenségeknek lenne kitéve.
Hogy milyen kellemetlenségeknek, azt nem fejtette ki, én meg nem kérdeztem.
Annyira azonban nem is nehéz felfogni, mi a böjt értelme. Az iszlám Líbiában államvallás. A jogot és a törvényt a Koránból vezetik le. A fennálló társadalmi viszonyok feltétlen elismerése ennek megfelelőn hitbeli kötelesség. Ennyiben az iszlámnak (szó szerint: isten akaratának elfogadása) sem más a célja, mint a többi vallásnak. Én így fogom fel a ramadán értelmét, ha ez különbözik is Nászer értelmezéséről.
A 29. napon láttam egy öregembert elesni a járdán. Férfiak segítették fel. Az egyik vizet hozott, lemosták az öreg arcát. Az magához tért. Egy pohár vizet kínáltak neki. Hevesen ellökte. A pohár darabokra tört a forró járdán. Az öreg újra elájult. Elvitték onnan. Micsoda fanatizmus ! A Korán pedig megengedi az öregeknek és a gyerekeknek, hogy igyanak.
Groteszk volt viszont, ahogyan Omar, a Nádi Andalúz, a bungalószálló pincére viselkedett. A szállodában főleg európaiak laktak.
- Mindennap vétkezem – osztotta meg velem egy este lelkiismereti válságát. – Olyan sok a nő a teraszon,
- De hát nem bántanak.
- Nem szabad rájuk néznem.
- Miért nem ?
- Mert nincsenek rendesen felöltözve. Fedetlen a válluk, meztelen a karjuk, és túl rövid a szoknyájuk.
- Hát akkor ne nézz oda.
- Ezt minden reggel megfogadom, de olyan szépek.
Gondterhelten nézett.
- A nők a strandon majdnem meztelenek – súgta a fülembe. – Csak fönt és lent van rajtuk egy darabka anyag.
- Ott nem is kellene felszolgálnod !
- Tudom, de nagy a borravaló. Majd nagyon sokat imádkozom ma éjjel !
Bűnösnek és vétkesnek érezni magunkat – nem ezt akarták többek között a vallásalapítók elérni ? Nem lehet-e az embereket ily módon könnyebben engedelmességre késztetni ?
De van példa a lelki nagyságra is. A fiam Tripoliba látogatott. Ismerősökkel Jafranba, a Dzsebel-Nefúsza egyik főként berberek lakta kisvárosába utaztunk.
Nagy volt a forróság, fehér fény vibrált a hegyek előtti síkságon. Az út szélén hervadtan szendergett a fű. Az akácok lombja kiégett, rőtvörösen izzott a megrepedezett föld. Szomjasan érkeztünk Jafranba. A boltok zárva. Gondolhattuk volna, hiszen ramadán volt, ráadásul délidő. Egy férfi figyelte jövés-menésünket. Meghívott minket a házába, innivalóval kínált, de nem fogadtuk el.
- Inniuk kéne. Magukra nem vonatkozik a ramadán.
Újból elutasítottuk az italt. Félszívvel. Hát nem volt igaza ? A ramadán nem a miénk. Épp elég, hogy az ország törvényei tiltják, hogy disznóhúst és kolbászt, felvágottat hozzunk be a saját fogyasztásunkra. Az alkoholról is le kell mondanunk. Miért ne innánk tehát, ha kínálnak ?
- Csak a gyereknek – mondtam.
- Nekem okoz örömet, ha megvendégelhetem önöket.
A visszaútra gondoltam, a forró síkságra, az izzó porra, az olvadozó aszfaltra. Órákig tart még, míg megérkezünk Tripoliba. Miért ne szerezzük meg neki ezt az örömet ?
Nyugodt volt a keze, amikor odanyújtotta nekünk a kólásüveget. Míg mi szomjunkat oltottuk, ő ott állt fehér, szellős ingében, térd alatt végződő, lábikrájára lógó nadrágban, rezzenéstelen arccal. És sejtettem, fölényben érezte magát hozzánk képest, mennyire közel az ő istenéhez, aki ezt a lemondást rárótta.
Líbiai éveim alatt csak ketten, egy vegyész és egy orvos vallotta meg, hogy nem tartják a böjtöt. Ezt azonban a gyerekeik és a szomszédaik előtt titkolták. Az orvos szerint nem igaz, amit a hivatalos iszlám orvoslás állít, hogy a böjt megtisztítja a salakanyagoktól a szervezetet, és ezért a javára válik. A statisztikák ezt egyértelműen kimutatják. A ramadán alatt többet esznek és isznak, mint egy normális hónapban, csak éppen éjszaka. És egyszer láttam egy BMW kormánya mögött egy fiatal fickót, aki villámgyorsan beleharapott a tenyerébe.
Biztos nem ő az egyetlen, de nagyon-nagyon kevesen lehetnek. Tévedés lenne azt hinni, hogy az automata mosógépek, a videokészülékek, a digitális órák, a legújabb típusú autók, a traktorok és a kombájnok megrendítették a Koránnak és tanításainak hitelét; talán másként állna a dolog, ha mindezeket maguk a líbiaiak állítanák elő. Ilyen egyenes vonalúan nem határozza meg a lét a tudatot, legalábbis nem a nyolcvanas évek első felében. Épp ellenkezőleg: mint minden vallás hirdetői, a líbiaiak is ügyelnek az előírások megtartására és tisztaságára. És szigorúbbak és hajthatatlanabbak, mint valaha is ebben az országban.
(1980)
(1980)
Fenyves Katalin fordítása
Reinhrad Delau: Mecsetek és mandulafák, Kossuth, 1988
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése