2011. október 29., szombat

A brazilokról (Bede-Lempert)

... Ez a szinte krónikus pontatlanság nemcsak a vacsorameghívásokra, hanem mindenfajta találkozóra érvényes. A brazilok semmiféle időpontot nem vesznek komolyan, olyannyira nem, hogy hivatalos tárgyalások sokszor egyszerűen elmaradnak azért, mert az egyik fél a napokkal előre rögzített időpontban szó nélkül elutazik. Ezért viszont a partner sem sértődik meg, mert adott esetben ő ugyanígy fog eljárni.
....
Külföldi számára ez a megbízhatatlanság furcsa, sőt esetenként roppant idegesíthető lehet. A brazilok mentségére mindössze azt lehet felhozni, hogy nemcsak akkor megbízhatatlanok, ha más számára fontos ügyről van szó. Könnyedségük odáig terjed, hogy akkor is elkésnek vagy elfelejtenek elmenni valahová, ha saját jól felfogott, sokszor anyagi érdekük fűződik a pontossághoz.
....
A külföldinek nehéz megszoknia, hogy egy brazil soha nem mond nemet, még kevésbé azt, hogy "nem tudom". Ennek oka valószínűleg részben büszkeségükben, részben viszont abban rejlik, hogy mindenáron kedvesek és segítőkészek akarnak lenni. Így aztán bárminek az elintézésér megígérik, s a kellemetlen meglepetés akkor jön, amikor a teljesítésre kerülne a sor. Mindezt azonban lefegyverző kedvességgel teszik, csupa jóindulatból. A "nem tudom" iránti ellenszenv a legnagyobb gondot az utcai felvilágosítások kérésénél okozza.
....
A brazilok rendkívül közvetlen emberek. Kicsit is közelebbi kapcsolatban álló férfiak találkozáskor nem kezet ráznak, hanem alaposan megölelik egymást. Ennek a szokásnak az eredete abból a korból való, amikor ez a köszönési mód még nem üdvözlésre, hanem annak felderítésére szolgált, hogy vajon a másik fél nem hord-e magánál fegyvert, mára azonban már békés köszöntéssé vált. A közvetlenség másik jele a keresztnevek szinte kizárólagos használata, nemcsak barátok-ismerősök között, hanem a legváratlanabb helyeken is.
....
Utoljára hagytuk a brazilokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalót, amit egy bűvszó, a "jeito" fejez ki. A jeito szó szerint azt jelenti: mód. S lényegében erről is van szó. Arról a módról, amivel végül mindent el lehet intézni Brazíliában. Mint említettük, a brazilok rendkívül segítőkészek. Vannak azonban ügyek, amelyeket nem lehet elintézni, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megszerezni, határidők, amelyeket lehetetlen betartani. Hiába minden érv, hiába a veszekedés. Ez utóbbi egyébként csak ronthat a helyzeten, mert a brazilok nem szeretnek idegeskedni, következésképpen azt sem szeretik, ha más ideges, vagy sürgeti őket. Ilyenkor a bennszülött brazil és a helyzetet ismerő külföldi csupán egyet tehet: könyörgésre fogja a dolgot. S ekkor a legtöbb esetben megtörténik a csoda: a zord hivatalnok, a dugig telt szálloda portása egyszerre csak ellágyul, s így szól: "Vamos dar um jeito", azaz "Találunk valami módot". S ha korábban azt mondtuk, hogy a brazilok ígéreteit nem szabad száz százalékig készpénznek venni, akkor most hangsúlyozni kell, hogy ez az egyetlen ígéret kivétel. Ha valaki egyszer úgy dönt, hogy talál valami módot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy tűzön-vízen keresztül meg is fogja találni. S teszi ezt anélkül, hogy borravalót, vagy bármilyen ellenszolgáltatást várna érte.

Bede Béla - Lempert Márta: Brazília (útikönyv), Panoráma, 1983

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése