Sajátos dolog a holland fény. A tengerpartról olyan, mintha a csillogó vizet finom metszésű kristályon át szemlélnénk, szüntelenül változik a nedves léglökésekben, és még felhős napokon is szikrázik. A hullámok a part mentén a legragyogóbbak, ahol meghőkölnek, és elkapják a fényt. A holland tengerfestők mégis árnyékban hagyják képeik előterét, hogy így is hangsúlyozzák az ég ragyogását. A fény és a hullámok drámai módon árulkodnak a félelmes tengerről.
A nagy árapályos folyótorkolatokon kívül aránylag kevés a holland tengeri kikötő. A bárkákat korábban lovakkal vontatták fel a partra. Viharban gyakran felborultak és összetörtek. A halászok kábán és szinte szélütötten állták körül bárkájuk roncsát, mintha legkedvesebb családtagjuk halálos ágya volna.
(....)
A hollandoknak a kertészkedésben is, mint jóformán mindenben, amihez csak hozzányúlnak, csodálatos érzékük van a közös munkához. Így építették ezer meg ezer kilométernyi töltésüket, védőgátjukat, csatornáikat, meg a szélmalmokat. Dolgosak és élére rakják a garast, hiszen a gazdagságukat maguk teremtették. Nem hagyták, hogy önző individualisták kezén elolvadjon.
Hollandiában egy történet járja Maurice hercegről, aki fiatal korában egyszer az egyik csatornán egy bárkán, elegáns kis trekschuiton utazott, és segített a hajósnak a vontatásban. Amikor elfáradt, az öregember azt mondta, kenjen meg magának vajjal egy szelet rozskenyeret. A herceg elfogadta a kínálást, és még egy szelet sajtot is rakott a kenyérre. Kétféle tejterméket enni egyszerre: az ilyesmit arrafelé esztelen pazarlásnak tekintik, no meg modortalanságnak. Fittyet hányva az utasa rangjára, a hajós méltatlankodva nyakon legyintette a herceget, mondván: - Így aztán sosem gazdagodott volna meg a mi hazánk !
(....)
Hollandia madarai szívderítően szelídek. Amikor letelepedtem, hogy elmajszoljak egy szendvicset, pintyőkék csipegették a morzsákat, vörösbegyek fogócskáztak felfordított zsákomon, amikor meg tovább ballagtam, cinegék, kékharkályok és erdei szürkebegyek rebbentek ki a fák közül. Az emberek jóindulatába vetett hit méltán megilleti a türelmes hollandokat, akik tiszteletben tartják apró honfitársaikat.
(....)
A hollandoknak a kerékpár nem is annyira hasznos gép, mint a kiegyensúlyozott életmód jelképe. Elegánsan ülik meg. A Koningingracht sarkán egy hosszú ruhás lány úgy állt meg, hogy egyenesen belekarikázott az első kerékkel egy bicikliállványba, s a kerék alig érintette a keskeny vájatot. A kép a fészkére leszálló madarakat idézte. Gyakran látni kerékpározó apácákat, falatozó biciklistákat, gyereket vagy kutyát hordozó kerékpárosokat. A városok biciklistái közös testületfélét alkotnak. Karel Čapek szúnyograjhoz, rajzó ázalaghoz hasonlította őket. Mint mondja, a nyeregben ülés tudománya révén tanulták meg a hollandok, hogy a tehetetlenségi erőre hagyatkozzanak, meg azt, hogy micsoda érték, ha az ember önmagára van utalva, hiszen a kerékpáros hamar megtanulja, hogy vigyázzon magára, s ne gabalyodjék össze a más biciklijével. Egyéb közlekedési eszközökkel ellentétben, a kerékpár zajtalan és szagtalan – hanem amikor egy rendőr egy ujjpattintással elszabadított egy biciklistahullámot, én az utca kellős közepén úgy foglyul estem, mint a barátságos marhacsordába keveredett cowboy.
(....)
A hollandok otthont nyújtottak a bevándorlóknak és a hazatelepülőknek. Az ország hagyományos türelme nyilvánult meg napnál is világosabban Julianna királynő üdvözletében, amikor behajózott az első hajórakomány; azok, akiket Szukarno elnök kiutasított. A virágok, a meleg, az ünnepek hazájából érkeztek január derekán, sokan tengeribetegen, agyonfagyva. – Szívből köszöntöm valamennyiőjüket – mondta a királynő. – Bizonyára nehéz volt elhagyniuk szülőföldjüket. De most a tulajdon országukba érkeznek, tulajdon népük közé, és remélem, egy kis meleget azért megéreznek majd azoknak a szívében, akik fogadják önöket.
A hollandok nagy nehézségek árán tudtak csak helyet szorítani az immár közel háromszázezer főnyi ráadásnak. Alig tértek magukhoz a német megszállás után. Keserves volt a lakásínség. De a kormány első pillanattól fogva vállalta a felelősséget. Házépítési segélyt, ingyen ruhaneműt osztott az érkezőknek. Tanfolyamokat indítottak a beilleszkedés megkönnyítésére, új szakmákra oktatták az új honpolgárokat, meg arra, hogyan keressenek munkát. Szokatlanul jó érzékkel, vékony rétegekben terítették szét az országban az új jövevényeket, mint holmi ízes és pikáns mártást, mert tudták, hogy mihelyt megvetik a lábukat, úgyis egyes városok (például Hága) felé fognak vonzódni. És az indonéziaiakat jóformán mindenütt szívesen fogadták, vagy legalábbis számottevő ellenségeskedés nélkül. A visszahonosodás gépezete manapság már leállt, a munkát elvégezték. A hollandoktól azt hiszem, tanulhatnánk egyet-mást, mi angolok.
Számos oka van, amiért a programot ily zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani. A hollandok nemcsak türelmesek – hajlékonyak is; tudják, mit jelent elnyomás alatt élni. Bár három évszázadon át uralkodtak a Kelet-Indiákon, jól megvoltak az ottaniakkal. A kormányuk magáévá tette a faji integráció elvét. Nincs szín szerinti megkülönböztetés. A régi időkben az ültetvényesek gyakran fogadtak házvezetőnő-ágyast. Némelyek feleségül is vették, és hazavitték őket. Hideg, szeles városokba, amelyeket azonban már megszíneztek a távol-keleti kultúra elemei, művészete, formái, ételei és életszeretete.
A galériákban gyakran látni, amint egy-egy szép, bali-szigeti lány, talán diák, a modern festményeket nézi. Nincs férjnél. Fülcimpájában apró jade- vagy elefántcsont-hengert visel. Balin vagy Lombokon ezt összesodort pálmalevél helyettesíti. Ahogy olvas a képről a katalógusban, bal kezének szabad ujjai csuklóban felfelé fordulnak. A maguk kis ellenpontját rebegik. Nem csupán megannyi végződése a kéznek: részei a lány egész testének, mozgásuk éppoly kifejező, mint egy mosoly, egy homlokráncolás. Ennek a lánynak az ősei táncban stilizálták az életüket.
Borbás Mária fordítása
John Hillaby: Gyalogszerrel Európában, Gondolat, 1976
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése